2014. december 15., hétfő

Változás :)



Éreztétek már úgy, hogy minden simán megy? Jönnek a hetek egymás után és minden héten történik valami igazán jó és kedvező dolog. Mintha, nem is ebben, a problémákkal teli világban lennél.  A magán élet és az iskola is rendben megy. Aztán eljön a bizonyos hét. Ezt már vártad. Utolsó hét. Sok-sok szünet utána, pihenő.  Fáradt is voltál kicsit. Mégis valami furcsa érzésed van, mintha valami jönne, mintha valamit éreznél. Egyszer csak bonyodalmak lesznek a vizsgán, elmarad egy találkozó és ott ülsz egy szobában, egyedül, magányosan.  Nincs már dolgod, mert vége a napnak. A holnapi vizsgára nem tudsz készülni. Tele van a fejed és a szíved. Csak érzel valamit, valaminek az előszelét. Pedig minden jól alakult mostanában. Hajnalban megérkezik a barátnőd és megkérdezi, hogy minden rendben van-e. Ő már lát valamit. Nem tudsz neki mit mondani. Fáradt vagyok! Ennyi. Elmesélsz neki néhány érdekes storyt, ami azóta történt, hogy nem találkoztatok, meghallgatod, hogy milyen volt a napja és hagyod aludni. Mert neked még mindig nem megy. Mert lelkileg ki vagy fáradva. Ezt mondta. És mikor elkezdesz szociálisan is inaktívvá válni, akkor rádöbbensz, hogy igaza volt. Amikor a moziban a film sem tud kikapcsolni. Kezded megfejteni, hogy a hiányérzetet az elmaradt találkozó okozza. Annyira szeretnéd már látni a barátodat a hosszú szünet előtt, de ő valahogy folyamatosan azt közli, hogy nem. Állsz és nézel magadba és nem érted az okát. Mit tettél? Mi az oka? De nem jön magyarázat, teóriák vannak, de magyarázat nincs! És ez mocskosul rosszul tud esni. Jön a harmadik nap. Ugyanolyan izgalommal és furcsasággal. Aztán véget ér az utolsó vizsgád is. Hazamész és nem tudsz mit csinálni. Na, ekkor érzed magad igazán fáradtnak. Elmúlt a teher, amit a vizsgák okoznak. De van egy másik és számomra nehezebb. Egy kicsit félsz, mert holnap meglesz az a találkozó. Elhessegeted a gondolat legkisebb szikráját is, hogy esetleg majd jön megint egy üzenet. Negyedik nap, ismét felkelsz. De ma igazán nem akar jó nap lenni. Nehezen ébredsz, nehezen indulsz neki az útnak. A buszon ülve nézed az embereket, akik valószínűleg hasonló gondokkal küzdenek, mint te. Jönnek a jelek, amelyek csak tovább erősítenek. Összekened a kabátod, leöntöd a nadrágod. A barátnőd késik a találkozóról. Pontos ember szeretsz lenni. Most is az voltál. Vártál. Nem baj, hiszen egy vizsga elhúzódhat. De te csak vártál, 20 percet, 30 percet és egyre inkább érezted, átvágtak. Majd mikor ezt már próbáltad elhitetni a szíveddel is jött egy üzenet, majd egy hívás és akkor jönnie kellene a megkönnyebbülésnek, de nem jön. Pedig már a barátnőd is ott van melletted. A következő pillanatban mész fel a lépcsőn és csak mondod a magadét, a gyomrod már az idegességtől forog, de nem tudod ennek mi az oka. Aztán egyszer csak szembejön veled a megfejtés. Állsz előtte megnémulva és csak egy; szia, jön ki a szádon. A hetek át épített fal egy fél perc alatt összedől. Azt hitted menni fog és nem lesz már ilyen többé, és akkor ott áll 10 centire és az agyad is felfogja, hogy de ez van, még most is van. Nem tett semmit, csak ott volt, túl közel, akkor mikor nem kellett volna. Aztán kapsz egy sütit, melyben az áll, hogy jó úton jársz. De melyik az? Egyedül maradsz, pedig annyi ember nyüzsög körülötted. Kedved lenne a fejedet az előtted lévő ülésbe ütni, hátha az majd segít. Nem teszed meg. Hirtelen üresnek érzed magad. Jó úton jársz! Csak nem így akartad és mégis ez a jó.? Aztán hazamész és megpróbálod elrejteni azt a sok mindent, amit az anyukád első pillantásra tud. De bölcs ember, nem kérdez, csak hagyja, hogy te beszélj neki. De nem akarod, mert ez egy olyan dolog, ami nincs. Ami csak egy megmagyarázhatatlan dolog, olyan események, amelyeket mindenki másképpen értelmez.
De egy tanulsága van; rájössz, hogy tenned kell valamit, mert ez így nem jó. Valami nincs rendben. Hiszen az nem normális, ha egy dolog ennyire hatással van az életedre. És ez így is lesz, változtatni fogsz, mert kell új impulzus, ami majd azt reméled, segít. Mert ugye segít!!

P!nk: Just give

Just give me a reason, 
just a little bit's enough, 
just a second we're not broken
just bent, and we can learn to love again.

2014. december 1., hétfő

Öröm :)

Először is Boldog Szülinapot!! :) (így utólag is)

Annyira boldog vagyok, világgá tudnám kiálltani: nincs semmi különös oka, csak egy jó hír: ismét jön a NICKELBACK :D nekem ez igazi öröm. Imádom őket! Éreztétek már úgy,hogy egy zene rólatok szól? Persze, igen, hiszen másképp nem tud a szívetekbe mászni. Náluk én is ezt érzem....csak ők úgy éneklik meg az életem, hogy szerintem nem is tudnak róla :) De annyi és annyi számuk rólam szól, a klippekről nem is beszélve. Szóval most ez nagy boldogságot okozott :) Talán kevés dologgal kapcsolatban tudom így megélni az érzéseimet,de most ez jó. Hátha a jó korszak kezdetét jelzi, bízom már benne :)-mert olykor bevallom nehéz felnőttnek lenni;)

Nickelback: Miss You
If I could give it all away
I'd do it just for one more day
I thought I had the time to wait
Now it's too late to tell you
That I
I miss you So, so, I do
I miss you So, so, I do (I miss you so much)

2014. október 8., szerda

Mert ez is itt van...belül...bennem

Jelentkezem, ismét! 
Most nem a történet folytatásával, habár már abból is írtam elég sokat. És tényleg segít :D

Inkább azért írok most, mert nagyon tömény hetek állnak mögöttem, habár még ennek a hétnek sincs vége :)Szerencsére nem csak negatív éri az embert. 
Van egy szenvedélyem; a történelem. Nem tudom, hogy másnál ezek a dolgok hogyan jelentkeznek. 

Nálam akkor kezdődött mikor középsuliba rájöttem, hogy lehet ehhez van kedvem és még értem is a magam módján. Majd az egyetemen ez tetőzött, ma pedig ott tartok, hogy ÖNKÉNT megyek mindenféle számomra érdekesnek megítélt programra. Ezzel nincs baj. Az a fajta ember vagyok, aki ha elsőre nem is sikerül, de megpróbálja még egyszer és még egyszer, persze ha tudom, hogy van értelme. Ennek volt értelme. Megtanultam még inkább megküzdeni azért, hogy az enyém legyen. Elkezdtem tudásmorzsákat felcsípni. Sok mindent kaptam tőle, de tényleg, mint emberi fejlődésben és tudásban is. 
Most sajnos csak a lehetőségeket tudom kihasználni, amelyeket minden történelmet kedvelő. Persze ez sem rossz. Itt vagyok az egyetemen egy más szakon, de kapok egy kis törit. Mert az kell. Kell hogy létezzek. Adrenalin, kihívás. Valahogy a légkör is más, ahogy oda belépek. 
Nyilván a sok emlék sem hagy békét nekem. Megpróbáltam 1 évet, de nem ment. Találtam lehetőséget, hogy legyen töris órám :) Tudok csak ennek örülni :)
A héten egy csodás szakhétnek köszönhetően kaptam egy jó dózist belőle. Mindenből;nevetésből, jó kis csapat egységről, szakmai anyagokról. A barátnőm minden alkalommal elmondta, most tényleg, őszintén mikor voltál ennyire felszabadult és boldog csak úgy valamitől? Hát barátnőm, elég régen. Mert hosszú volt az az egy év. Minden tekintetben. De tudom már, hogy ezt megtanultam és nem fogom elhagyni. 
De ugyanakkor egy ébredés is volt. Rá kellett eszmélnem, hogy az idő mellettem sem állt meg. Mert annyi mindent másképp csinálnék. Én NEM!!!! Mindent ugyanígy, hiszen mindennek meg van a miértje. Sajnálom, hogy nem sikerült, de teszek érte és fog sikerülni, mert nekem ez kell.
Csak félek, hogy mibe kerül mindez. Látok embereket, akik átmentek egy olyan jellemfejlődésen, hogy minta, mindkét tekintetben. Ugyanakkor tudom, hogy én is sok mindent megtennék azért, hogy azt csináljam, amit szeretek és egy jó csapat tagja legyek.
Csak nekem már van kit-mit vesztenem. Tudom, hogy a mai világba már a mesék egy kicsit másképp értelmezendők. Na, én vagyok aki ilyenekben sosem hitt. Nem hiszem, hogy mert valaki szépen néz rám szerelmes lesz belém. Ha valaki kedves, akkor tuti akar valami többet a jó szándéknál. Ebben az esetben szeretem, ha az idő dönt a teóriák helyett.
Most a szívem teljesen tele van, úgy érzem. Az agyam gondolkodik, de nem neki kellene. meddig érdemes önzően csak arra gondolni, hogy nekem mi a jó és mit akarok? Mert oké, hogy most mit akarok, csak fiatalabb én sem leszek és lassan egyedül maradok a lelkesedésemmel. Már nem párkapcsolati téren, hanem tényleg minden barátom megtalálja a helyét, elkezd egy életet élni. Szerintük én is megtaláltam már csak kellene néha a szívemet is követni, na és persze a lustaságból felrázni magam!! :)
Annyi impulzust kaptam ebben a 3 napban. Boldog vagyok tőlük. Minden percét élveztem!!!! És boldog vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, mint akiket kaptam az élettől. Ahogy az egyik kedvenc Depresszió számom mondja (de majd a blog végén :) ).
Egy dolog van csak, amit nem tudok eldönteni, de majd ebben is segít az idő. Mert az okosok és bölcsek szerint az mindent megold és az mindig segít. Jelentem én ebben is kivétel vagyok!! De majd most :D Fogalmam sincs a viselkedésedről, nem tudom, de azt hiszem nem is akarom megfejteni.! Majd egyszer lesz mindenre válasz. Néha egyébként azt gondolom, hogy tudom, hiszen egyszerű, de aztán teszel valami olyat, amire nem is számítottam. De nem is akarok ezen feleslegesen filozofálni, nincs értelme.!

Tökéletesen benne van minden...hallgassátok meg!!
Depresszió-Néha

" Köszönöm, hogy mellettem 
és velem van sok jó ember.
Remélem, hogy viszonozni tudom
 nekik én is tudom ezerszer,
Hogy tőlük mindig 
félig megteltnek érzem a korsót.
Nem vagyok beteg, elveszett 
Csak néha egy- két dolgot másként látok
Hogy ezzel önmagam lehessek"......


2014. február 28., péntek

III. rész

Miután végig haladt a csoporton, felírta a számokat és megbeszéltünk mindent. Ahhoz képest, hogy nem is tanultunk semmit, sikerül 1 óra hosszát bent maradni. Éppen a kabátomat vettem fel, amikor a nevemet hallottam.
-          Andrássy Noémi!
-          Tessék? –fordultam oda.
-          Maradnál még egy pillanatra?
-          Persze. –fogalmam sem volt, hogy mit akar, de azt tudtam, biztos az órán történtek.
-          Szeretném, ha nem lenne rossz érzésed amiatt, hogy a széttépet számért plusz munkát kaptál. Általában ezt is ki szoktuk dátum szerint osztani. Most pedig ez jól jött ki. Figyelemreméltóak az eredményeid, nem szeretném, ha emiatt nem tetszene neked valami.
-          Rendben, emiatt ne aggódj. –persze totál látszott rajtam, hogy nem teljesen ezt gondolom.
-          Még egy kérdés. Miért nem mondtad, hogy igazából a srác tépte ki a kezedből?
-          Nem láttam értelmét, már mindegy volt. Ahogy Balázst ismerem, jött volna egy félórás nyafogás, hogy legalább kollektív büntetést kapjunk és ez az, amit abszolút nem akartam.
-          Rendben, értem! További szép napot!
-          Köszi, szia!
-          Szia!

Tagadhatatlan volt az elégedettségem, amikor kiléptem. Timi és Bali megvártak. Mivel időközben megnézték, hogy elmarad a következő óránk, elindultunk a buszmegálló felé. Balázs természetesen végig azt hajtotta, hogy nem haragudjak, meg ő szívesen segít, stb. Nagyon kíváncsiak voltak mit akart tőlem még a tanár. Én elmeséltem nekik dióhéjba, persze azt nem említettem, hogy tudja Balázs volt a fő tettes. Nem sokára meg is érkezett a buszom, elköszöntem a többiektől és felszálltam. Egész úton az járt a fejembe, hogy mi volt ez az egész, már azt gondoltam teljesen meg vagyok őrülve, hogy azt gondolom tényleg bejövök a tanárunknak. De bevallom, valahol mélyen nagyon tetszett ez az érzés..... 

2014. február 26., szerda

II.rész

Folytatódik :) :
-          Jó napot kívánok! Én Csordás Noel vagyok. Azt hiszem itt valami kavarodás lesz ezért, azt fogjuk csinálni, hogy mindenkinek felolvasom a nevét, aki erre a kurzusra iratkozott fel. Elöljáróba annyit, hogy mindenki a „Bevezetés a jogrendszer kiépülésébe” nevezetű kurzusra akart jönni?
Erre a terem fele felhördült és hosszas tanakodás után kiment, fél siker. Igaz így is soknak tűnt a létszám, hiszen utolsó emlékeim szerint 25-en vagyunk feljelentkezve és itt körülbelül 50 ember van. 
-          Rendben, akkor kezdjük a listázást! Én felolvasom a neveket, aki nem hallja a sajátját, az átmegy a szomszéd terembe, mert valószínűleg Nagy tanárnőhöz iratkozott fel.
Elkezdte sorolni a neveket, természetesen a csoportunk fele itt maradt, míg a másik átment a másik tanárhoz. Nem mindenki jutott el odáig, hogy megnézze, hova is iratkozik fel. Mivel én eléggé a névsor elején vagyok, gyorsan leültem a terem közepén lévő sorba és vártam, hogy a többiek közül ki csatlakozik még hozzám.  Végül az 5 fős társaságunkból még Balázs és Timi volt az, aki még ennél a tanárnál vette fel az órát.  Ez a kis malőr után el is kezdte az órát. Meg kell hagyni, a tanár igazán jó pasinak tűnik, helyes, kedves és okos. Sötét barna haja van és sötét színű a szeme is. Ha jól tudom még tanársegéd és így ő adja le az órákat, de majd a két csoport együtt fog vizsgázni. Mivel az első alkalom, így remélem, tényleg nem akar minket lestrapálni teljesen.
-          Köszöntök mindenkit! Már is jobb így, hogy mindenki elfér a terembe. Remélem az sem lesz probléma, ha mindenkivel tegeződünk. - egyenesen rám nézve - Mivel ma van az első alkalom, így azt gondoltam, hogy megbeszéljük a kötelező irodalmat, a prezentációkat, az órákat és a vizsgát. Tudom, hogy egy kicsit szokatlan, hogy előadás révén kötelező az órák látogatása, de az anyag töménysége miatt ez elengedhetetlen. Mindenkinek jut egy tematika, ebben le van írva minden lényeges információ. Mindenki vegyen le egyet magának.
Amikor a kezembe vettem a tematikát, nem mondhatnám, hogy a könnyű tárgyak iránt érzett szeretetem öntött el. 3 oldal, abból kettőn csak szakirodalom, a harmadikon pedig az órák címe és a prezentációs lehetőségek. Biztosan nagyon el lehettem ámulva, mert csak arra eszméltem fel, hogy mindenki engem figyel.
-          Minden rendben van?- kérdezi Noel a tanári asztalon ülve.
-          ŐŐŐ, persze. Bocsánat, csak így elsőre sokkolt, azt hiszem. – válaszoltam olyan zavarodottan és szerintem rák vörösen, hogy azt nehéz lenne nem észrevenni.
-          Nem kell ennyire megijedni! Minden szakirodalomból csak megadott oldalakat kell elolvasni és nagyon sokból még az órán fogunk venni részleteket és persze én is a segítségetekre leszek. Az órák menetét értelemszerűen láthatjátok. Az előadásokkal kapcsolatban az a helyzet, hogy mindenkinek kötelező egyet vállalni. Ezeknek az anyaga szorosan kapcsolódik a tananyaghoz, így több előadás is jut egy-egy órára. Mindenki kap egyet és akkor mindjárt rögzítjük is ezeket. Az előadáshoz meg van adva a szakirodalom, körülbelül 15-20 percbe bele kell férni és ppt-t kell hozzá készíteni. Mivel nagy valószínűséggel sok mindenki ugyanazt választaná, így azt találtuk ki, hogy a 25 előadást megszámoztuk és mindenki fog húzni egyet. Ezek után, ha akartok cserélhettek is. Itt vannak ebbe a dobozba a számok, mindenki vegyen egyet, ne gyűrjétek össze, mert a végén kérem őket vissza.
Nem volt mindenki elragadtatva attól, hogy nem választhatott, de eléggé igazságosnak tűnik így a választás. Noel körbejárt a dobozkával és egy-egy húzás után vagy elégedetlen moraj hallatszott vagy örömteljes kacaj. Amikor hozzám ért én is húztam egyet majd megnéztem, mennyire is voltam szerencsés. Szokásomhoz hűen, nem a legkönnyebb témát sikerült kikapnom, így esélyem se maradt rá, hogy cseréljen esetleg velem valaki.
-          Na, mit húztál Noncsi? Mutasd csak!- kapta ki a kezemből Balázs a számot. Az természetesen kettészakadt.
-          Remek! Kösz, Bali!- ismét sikerült a figyelem középpontjába kerülnöm.
-          Bocs, nem így akartam!
-          Mi törtét?- fordult hozzánk a tanár.
Én vágtam egy ártatlanul szánakozó arcot, de szerintem Balázsnak jobban ment, mert a tanár egyből elkezdte csóválni a fejét és nem éppen megértő arcot mutatott. Szép kis bemutatkozás, elsápadok a tematikától, majd ez is.
-          Nem sokat kértem, de úgy tűnik ez sem sikerült teljesíteni. Kié volt a szám?
-          Elnézést, nem volt szándékos. Az enyém volt, 9-es. –válaszoltam szememet lesütve.
-          Rendben, akkor mivel eggyel több téma van, így megkapod a kimaradót is.
-          Ez most komoly?- azt hiszem egy kicsit dühösen.
-          Igen!- kaján vigyorral az arcán.
Nehéz volt nem kommentálnom az esetet, de jobbnak láttam befogni a számat, mert még a végén bónuszként egy harmadikat is képes adni. ....

2014. február 19., szerda

I. rész

Megpróbálom egy kicsit másképpen kiírni magamból a dolgokat, így könnyebb, mert eddig valahogy nem volt az igazi :)

Elfáradtam. Van választási lehetőségem merre is tovább, de szeretném végre a saját életemet élni.  Ezek a dolgok kavarogtam a fejembe miközben néztem a tavaszi tájat a busz ablakából. Olyan megnyugtató néha elfelejteni és belefeledkezni a messzeségbe. Ennyi nyugalom jut nekem naponta, félóra, amíg hazaérek a munkából. Aztán kezdődik a szertartásszerű napi rutin. De hát mit panaszkodjam, 25 évesen ez egy fiatal dolga. Dolgozni, tanulni és valamiféle magánéletet élni. Az az egy dolog, ami nekem mostanában nyomorúságosan megy. Habár a múltkori igazán izgalmasra, sőt túlságosan félresikerült pasim óta azt hiszem nem is nagyon hiányzik senki az életembe.
Ma volt az utolsó napom, hétfőtől új helyre kerülök. Felajánlottak egy jobb munkát, ami rugalmasabb és egy kicsit többet is kereshetek vele, mint a mostani helyen. Egészen szerettem itt is dolgozni, egy kis kereskedelmi cég, én pedig adminisztrációval foglalkoztam. Nem volt megterhelő és még az egyetemi ösztöndíj mellé is jól jött. Nagyon bizakodó vagyok a hétfőn kezdődő új munkahelyre. Ez már egy közepes méretű informatikai vállalkozás és nekem kell intézni a beszerzést, a megrendeléseket, a kiszállítást, valamint a többi osztállyal nekem kell összehangolni a munkát. Nem lesz kevés feladatom, de legalább az időmet én osztom be. Lesz néhány ember, aki segíti az én munkámat. Azért vettek fel engem erre a posztra, mert a pályázati anyagomba sikerült egy olyan koncepciót kialakítanom, amelyben külön kis csoportokat képeztem a különböző területekből és mégis a legvégén összehangolt egész kerekedik ki belőle. Természetesen én leszek, aki összefogja az egészet. Kíváncsi leszek az eredményekre, és persze a főnökeim is. Mindezek mellett ősszel kezdtem el a jogi egyetemet. Nem egyszerű, de eddig nagyon tetszik és szerencsére a közgáz végzettségemnek köszönhetően sok esetben könnyebb a dolgom.
Meg is érkeztem, leszállok a buszról és a tavaszi szellő szinte teljesen össze is borzoltam a hajam. Ennyi jutott a mai pihenésből is. Megyek is gyorsan haza, aztán az egyetemre, lesz még ma két előadásom.

-          Szia, Kinga!- ordítom el magam, mikor felérek a lakásba.

Kinga az egyik lakótársam és egyben a barátnőm is, töri szakos, igazi mazochista alkat. Hárman élünk ebbe a kis albérletbe, már 3 éve. Szerencsére nagyon jól kijövünk egymással és tényleg igazi barátok lettünk.

-          Szia, Noémi. Mi újság? Este?
-          Rohanok, mert nem sokára kezdődik az egyik előadásom és nem akarok elkésni. Este? Mi lesz akkor?
-      Tudod, megbeszéltük, hogy elmegyünk megünnepelni az új munkahelyed, kikapcsolódni. Zsófi már teljesen rá van pörögve a témára. Még te órán leszel, mi ruhát veszünk neki estére. Szerinted?
-          Jajj, teljesen el is felejtettem. Gondolom, nem mondhatom már vissza.
-      Kizárt!- toppant be Zsófi. –Ne csináld már! Nem ülhetsz itthon állandóan. Nem minden pasi idióta. Ideje már formába jönnöd!
-     Oké, csak nem kezd el megint. Akkor igyekszem haza az előadásokról és akkor 10 körül mehetünk, ha jó nektek is?
-          Simán! Akkor várunk! Mehetünk Kinga? Annyi mindent akarok még.

Nem sok időm maradt, így gyorsan elkészültem és szokásomhoz hűen rohantam a buszhoz. Mivel még csak nem régen kezdtük az új félévet nem kellett húzós órára számítanom. Ahogy becsukódott mögöttem a busz ajtaja éreztem, hogy mégsem lesz olyan sima ez a nap, mint amilyennek megálmodtam. Igazat megvallva semmi kedvem nem volt az estéhez. Eléggé el voltam már fáradva és nem is volt hangulatom mindenféle emberek ostoba társaságához. Ahogy haladtam előre már feltűntek a csoporttársaim a távolba. Senkivel nem vagyunk különösebben nagy barátok, de hát még csak az első évünk így együtt. Van néhány jó fej csaj és srác, akikkel így egy jó társaságot alkotunk. Néha beülünk kávézni, könyvtárba vagy csak valahová beszélgetni, iszogatni. Többnyire mindenkinek van valamilyen munkája a suli mellett, így sokszor nehéz összehozni egy-egy ilyen találkozót is.

-   Sziasztok! –köszöntem, ahogy melléjük értem. – Tudjátok, hol leszünk? Mert én a nagy rohanásba elfelejtettem megnézni.
-       Persze, E345-be. De ha megvárod, amíg elszívunk egy cigit, akkor felmegyünk együtt. – válaszolt Balázs.
-         Kösz, most azt hiszem, előremegyek. Foglalok nektek is helyet.



Választ már nem vártam, csak hátat fordítottam és elindultam a lépcsők irányába. Felmentem a lifttel, majd mikor kiszálltam megdöbbenve láttam, hogy annyi ember van ott, hogy csoda lesz, ha egy terembe beférünk. Gyorsan kerestem magamnak egy nyugodtnak tűnő sarkot és zenét raktam a fülembe, amíg nem érkezett meg a tanár. Sokat nem kellett várnunk, habár szemmel láthatóan ő is meglepődött a sok ember láttán. Persze helyet még magamnak sem sikerült keríteni, nem még az éppen beeső csoporttársaimnak.....

Folytatás következik :)
Egy nagy kedvencem egyik költeménye:
József Attila: Eszmélet
"Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol."