Visszafelé..

Igen sűrű időszak áll mögöttem. Szerencsére. Ezzel a héttel megint sok minden lezárult. Most egy kis szünet. Minden tekintetben. Ilyen is kell, néha, nagyon néha.

Sikeresen magam mögött tudhatom az első egyetemi évem a jogi karon. A mostani, második félév igen durvára, de jóra sikerült. Rengeteg feladat és program, de én ezt tényleg szeretem, még akkor is, ha most igazán érzem, hogy elfáradtam. De megérte, nekem is és a barátaimnak is.

Sok gondolat kavarog bennem, tényleg mozgalmasra sikerült ez az időszak, magánélet és egy szerelemváros/szenvedély két különböző, és nem is közeli helyen.

Nagyon örülök, hogy az egyik barátnőm járja azt az utat, amelyhez hasonlón kellene nekem is lenni. Valóban örülök a sikerének, igazán sokat tett érte! Gratulálok Kiscsillag ;)! Ezzel pedig példát adva, elhitetve azt, hogy az álmok igen is valóra válhatnak. Na igen, ezek a fránya álmok.

A gondolataim egy része természetesen, hogy a lelkemhez kapcsolódik. Mindig tudom, hogy naiv gondolat az, hogy amit nyújtasz az embereknek, azt kapod vissza. Mégis elhiszem olykor, hogy ez így van. Elérik a bizalmam, majd hagynak csalódni. A csalódottság azt hiszem rosszabb, mint az utálat. Mégis az a baj, hogy nem tudok úgy gondolni rád, mintha nem is lennél. Ahhoz túl sok minden történt. Mert igen is vagy! Szerencsére… Nem értjük meg a másikat valamiért és hogy ez változik- e valaha, kérdéses. Fáj ez a viselkedés, de még inkább az, hogy nem érzed azt, hogy ezzel bántasz. Eszedbe sem jut, hogy ez rám nézve milyen. De nem baj, sokat tanulok és egyszer, majd szembejössz velem és talán azt tudom mondani, hogy köszönöm. Most még nem, most még túlságosan benne vagyok a társasjátékodba. De hamarosan…

Ismét túl egy újabb költözésen. Ismét egy fokkal rosszabb. Szeretek itthon lenni, de nem tudom, hogy valóban itt van- e az én helyem. Mert egyre inkább azt érzem, hogy nem. Itt vannak a szeretteim nagy része, de még sincs itt mindenki és minden. Így pedig mindegy. Teljesen mindegy hol vagyok, ők velem vannak és támogatnak. 6 éve döntöttem és elkezdtem Pécsen élni. Ma már imádom, minden ott töltött nap, hónap, év arra irányít, hogy próbáljam meg. Láttam belőle sok mindent, jót és rosszat, hallottam dicsérőt és borzalmasat. Nekem mégis az esélyeim, az álmaim helyszíne.

Leander Rising- Ma reggel

...És néha egy őszinte szóval,

Megváltod sorsodat,

Mikor belül érzed, úgy őszintén,

Te többet adtál. mint Ő valaha várt.

Mikor ránk szakad a sötét ég,

Én ott leszek a szíved mélyén,

Utolsó dobbanásban hallod még,

Ahogy nappalba fordul az éj,...

Te

Ez a nap nem lehet csak Tiéd!

Fáj, hogy nem vagy itt, de ma inkább arra akarok gondolni, amit tőled kaptam. Hiszen még köztünk voltál mind nagyon boldogok voltunk. Amikor 6 évvel ezelőtt elmentél minden megváltozott. A családod, a barátaid, mi mindannyian. Hiszen szeretünk!

Emlékszem egy szülinapra, a tiéd volt. Siettem, ma már tudom, hogy nem kellett volna, de te marasztaltál és győztél, hiszen maradtam. Maradtam egy pohárra, ami végül több lett. Maradtam, hogy veled tölthessem az időt. Emlékszem a nagy beszélgetéseinkre is. Te hallgattál, én mondtam, te vagy odaléptél, vagy rám néztél játékosan és ennyi. Nekem sem volt több mondanivalóm, mert megint elhittem, hogy jól vagy. Emlékszem a kedvenc estéim egyikére is: a tesóddal már-már aludtunk, te pedig megérkeztél közénk, szó szerint közénk. Beugrottál, elhelyezkedtél, kerestél egy műsort, majd elaludtál. Meg sem mertünk moccanni, olyan jól sikerült a választás. Nagy sokára sikerült téged beküldeni a saját ágyadba. Szerettem az ilyen pillanatokat. De emlékszem ám arra az estére és arra a napra is, amit ha jól csinálok, talán még ma is itt lennél. Amikor megengedtem, hogy megcsókolj. Amikor másnap külön üdvözöltél a templom előtt, amikor engem néztél a templomba. A szemed, az arcod, az ölelésed, mind-mind megvan.  Abból, ahogyan te élted az életet, abból lett nekünk is erőnk élni. Hiába tettél bármi őrültséget, mindig tudtad miként tudod elsimítani. Annyi minden másképp alakulhatott volna, annyi. Sokszor gondolok rád, jó lenne, ha most is néha idelépnél és adnál egy puszit a homlokomra, ha át tudnálak ölelni vagy csak, hogy meggyőzz arról, hogy minden rendben lesz. Mert neked ezt is elhittem, minden egyes alkalommal.

Ez a nyomorult idő! Mennyi minden megváltoztat/hatott volna. De innen nincs már vissza, innen már nem lehet változtatni. De én bízom benned! Tudom, hogy figyelsz és vigyázol ránk. Érzem, hogy velünk vagy! Szeretünk, örökké!!!! 

P-Box- Zöld, bíbor és a fekete:

„…Állok a felnyitott hidakon,

Zavaros víz fölött,

Kereslek túl tömött buszokon,

Lezárt ajtók mögött.

Állok ott, ahol a szobád van,

Bíbor köd szitál,

Csillagok hullnak, születnek újak,

És Te messze jársz…

Zöld csillag kihunyt az égen,

A csónak partot ért,

Hideg csendben fekete minden,

Legyen az álmod szép…”

Happy

Először is Bocsánat, Kiscsillag ;)

Nehézségek, nem döntések. Mindig  járnak valamilyenféle következménnyel, lemondással, változással. De nekem mindig azt tanították, hogy a változás nem feltétlen jelent rosszat és lemondást. Lehet csak eljön az életben az a pillanat, amikor rájössz, hogy melyik a te valódi utad. Lehet csak kezdődik valami új, ami végre te vagy. Lehet csak élvezed azt, aminek éppen a részese vagy. De mi van akkor ha ki kell lépned ebből a számodra idilli körből? Nos, fájdalom és az emberi természetnél fogva mindig vágyódunk a jó után. Szeretnék én is mindent jól működtetni, de valami óhatatlanul is sérül. Az utam egyik felét már –már mondhatni megtaláltam. Bízom magamba annyira, hogy megtaláljam a módját, hogy az életem része legyen. A gondolat, hogy egyszer meg kell válnom mindettől megrémít! Szerencsére olyan szenvedély, ami mindig lehetőséget kínál arra, hogy foglalkozzam vele, hogy kutassak utána. Mindig jön egy újabb lehetőség. Csak észre kell vennünk.

A mai nap ismét elém állt. Annyi pozitív energiát kaptam, hogy hálás vagyok érte! Sok mindenen segít bennem. A lelkem rendbe van, repül és örül. J

Daugthry- Waitng for Superman

"..She’s talking to angels, she’s counting the stars

Making a wish on a passing car

She’s dancing with strangers, she’s falling apart

Waiting for Superman to pick her up

In his arms, In his arms

She’s waiting for Superman

To lift her up and take her anywhere

Show her love and climbing through the air

Save her now before it’s too late tonight

She’s waiting for Superman"

furcs érzések

Tegnap egy furcsa helyzettel találtam magam szemben, de mintha egész héten erre készült volna a Sors. Nem tartom magam egy nagy élet jeleit elemző típusú embernek. Mégis olykor megérzem, hogy na ez most az, biztosan van ez így mindenkinél. Tudod, arról írok, amikor érzed, hogy jól mennek a dolgaid, de valami mégis piszkál ott belül. Így volt ez velem is. Nem nagy dolgok. Reggeli szokásos rutin, a barátnőd megjegyzi fél mondattal, hogy milyen csinos vagy. majd mellé egy másiknak, hogy nem tán azzal a bizonyos emberrel találkozol, akivel olykor-olykor összefutunk (és vehető szó szerint ). Persze, hogy nem. Csak ma ez jött elém a szekrényből, egyébként sem találkozunk megbeszélten, az túl snassz. Na, és erre mi történik. Igen, jól sejted, összefutunk, és zavarban van tőlem. Majd jön egy másik nap, de az érzés nem múlik. Valami még mindig van.

Felkelek reggel, borzalmas az idő. Legszívesebben a fejemre húznám a takarót, de mennem kell, van dolgom. Amint teszek-veszek hallgatom a sok gonoszságot, ami egy idős nőből árad. Minden alkalommal megdöbbent az ilyen emberek természete. Sajnálatra méltó életük lehet. Nagy nehezen ráveszem magam a nap beindítására, elindulok a buszhoz, bízom benne, hogy majd a töri meghozza a jó kedvem. De valahogy ez is késik. Amint megérkezünk, a barátnőm, aki totál üde, erősödik az a bizonyos érzés. Lehet az a baj, hogy megyek egy órára, amelyen hivatalosan nem is vagyok és nem érzem magam felkészültnek hozzá. Részben!

Elnézést kérek a barátnőmtől, hogy olykor antiszociális a viselkedésem, de ma nem megy másképp. Annyira fáradt vagyok, hogy hiába minden csodaszer (kávé, kóla) nem múlik a fáradság. Hamarosan elérkezik az óra ideje, várunk és közben kérdezem a barátnőmet a közelgő zh-val kapcsolatban. Egyszer csak betoppan ő ismét, rám néz egy fél pillanatig, dob egy nekem szóló mosolyt és elmegy mellettünk. Hogy köszönt-e? Fogalmam sincs, sokkot kaptam. Elkezdődik az óra is. Nehezen, de összeszedtem a koncentrációmat, élveztem a témát, jól esett.

Most pedig mit érzek? Hogy igen tök jó hetem volt, mégis az álmom, hogy egyszer én is ott ülhessek, azon a kurzuson messzinek tűnik. Hiszen most is ott voltam, mint senki. Persze a tanár szemében, mint leendő tanár, de egyébként semmi más egyéb. Azt hiszem, haragszom magamra olykor, hogy nem küzdöttem eléggé, hogy lecseréltem másra. Vagy csak arra akar mindez figyelmeztetni, hogy nem az volt az én utam. A másik része is ugyanilyen patt helyzet, sohasem fog változni. Most legalábbis így érzem. Ami nem feltétlen baj, csak jól esne, ha legalább visszaköszönne, ha szemembe nézne vagy csak hozzám szólna értelmesen. Igaz erre a kapcsolatra az értelmes jelző a lehető legtávolabb áll. És mi jön ebből a két esetből? Csak az, hogy én ott vagyok, de ők már nem biztos!

Leander Rising- Viharom tavaszom

...Minden egyes lélegzetem csak újabb jel
Hogy te nem jössz el
Minden egyes szívverésem ébreszt fel
Nekem élnem kell
Csendet hallok,mégsem félek
Érzem végre hazatérek...

Őrültség...

Mindig vannak furcsa helyzetek az életben. Nem meglepő, egy dolog csak annyira bír jelentőséggel, ahogyan azt mi engedjük. Az én életemben mindig vannak hihetetlenül nyomorult esetek. Megnyugtatok mindenkit, ha valaki hát én tökéletes emberi példánya vagyok az ügyetlenségnek. Szeretnék néha nem ilyen lenni, de már magam előtt is furcsán hatna.:)

Hétfőn volt a szülinapom. Nem tragédia, hálás vagyok, hogy még itt lehetek! Hogy milyen is volt ez a napom? Eleinte, mint minden nap, na, jó talán annyi mássággal, hogy reggeli ébresztőnek egy szülinapi dalt kaptam. Aztán jöttek sorba az üzenetek, a köszöntések, a puszik. Esti programként pedig egy kis iszogatás. Minden évben havat kérek a szülinapomra. Idén sem törtem meg a hagyományt. Valamiért nekem ez mindig megnyugvást kölcsönöz. Most pedig sétáltam a kedvenc városomban és élveztem, hogy a hó az arcomra esik. Közben pedig mindazokra az emberekre gondoltam, akik már nem lehetnek velem. Az iszogatás során kaptam egy csodás ajándékot. Sok ember nem is értené, miért örülök ennek ennyire, de nekem az emlékeim nagyon fontosak. A barátnőm írt egy kis szösszenetet. Rólam szólt és egy számomra fontos emberről. A történet nem játszódott le a valóságban, abban a formában, ahogyan a lapon szerepelt, de nagyon sok viselkedés, érzés jelen volt egy másik-hasonló szituációba.  Azért is nagy öröm számomra, hiszen szembesített sok dologgal ez a kis iromány. Fontos és még inkább zavaros dolgok kötnek össze ezzel az emberrel. Sokat gondolkodom azon a már nevetséges helyzeten, amit kialakítottunk magunk körül. 

Nem tudunk elmenni egymás mellett! Nehéz ezzel mit kezdeni, nehéz ezt megérteni. Azt pedig nem szeretem, ha nem tudom a dolgokat normális módon kezelni vagy, ahogy a szakkönyvek mondják irányítani. Nem tudom valaha fogunk-e ezekről a dolgokról beszélni. Lehet nem is léteznek, csak én tulajdonítok minden egyes kis dolognak jelentőséget. Jelen pillanatban fogalmam sincs! Nem akarok belelátni a másik fejébe, csak az enyémben akarok rendet tenni. Csak ehhez kell ő is! Tanulom még, hogy kell nem naivnak lenni, de olykor kifejezetten nem jól megy. Vele kapcsolatban pedig abszolút nem!

Hogy mit fogok tenni? Az én esetemben teljesen mindegy mit gondolok ki úgyis szöges ellentéte fog megvalósulni. Mégis élvezem a törin töltött időt és megpróbálok olyan lenni, mint amilyen én vagyok. Majd alakul valahová a történet, örökké ez sem marad így! Legalábbis remélem ;)

Jason Mraz-I'm Yours

 ..So I won't hesitate
No more, no more
It can not wait
I'm sure
There's no need to complicate
Our time is short
This is our fate
I'm yours!..

Változás :)

Éreztétek már úgy, hogy minden simán megy? Jönnek a hetek egymás után és minden héten történik valami igazán jó és kedvező dolog. Mintha, nem is ebben, a problémákkal teli világban lennél.  A magán élet és az iskola is rendben megy. Aztán eljön a bizonyos hét. Ezt már vártad. Utolsó hét. Sok-sok szünet utána, pihenő.  Fáradt is voltál kicsit. Mégis valami furcsa érzésed van, mintha valami jönne, mintha valamit éreznél. Egyszer csak bonyodalmak lesznek a vizsgán, elmarad egy találkozó és ott ülsz egy szobában, egyedül, magányosan.  Nincs már dolgod, mert vége a napnak. A holnapi vizsgára nem tudsz készülni. Tele van a fejed és a szíved. Csak érzel valamit, valaminek az előszelét. Pedig minden jól alakult mostanában. Hajnalban megérkezik a barátnőd és megkérdezi, hogy minden rendben van-e. Ő már lát valamit. Nem tudsz neki mit mondani. Fáradt vagyok! Ennyi. Elmesélsz neki néhány érdekes storyt, ami azóta történt, hogy nem találkoztatok, meghallgatod, hogy milyen volt a napja és hagyod aludni. Mert neked még mindig nem megy. Mert lelkileg ki vagy fáradva. Ezt mondta. És mikor elkezdesz szociálisan is inaktívvá válni, akkor rádöbbensz, hogy igaza volt. Amikor a moziban a film sem tud kikapcsolni. Kezded megfejteni, hogy a hiányérzetet az elmaradt találkozó okozza. Annyira szeretnéd már látni a barátodat a hosszú szünet előtt, de ő valahogy folyamatosan azt közli, hogy nem. Állsz és nézel magadba és nem érted az okát. Mit tettél? Mi az oka? De nem jön magyarázat, teóriák vannak, de magyarázat nincs! És ez mocskosul rosszul tud esni. Jön a harmadik nap. Ugyanolyan izgalommal és furcsasággal. Aztán véget ér az utolsó vizsgád is. Hazamész és nem tudsz mit csinálni. Na, ekkor érzed magad igazán fáradtnak. Elmúlt a teher, amit a vizsgák okoznak. De van egy másik és számomra nehezebb. Egy kicsit félsz, mert holnap meglesz az a találkozó. Elhessegeted a gondolat legkisebb szikráját is, hogy esetleg majd jön megint egy üzenet. Negyedik nap, ismét felkelsz. De ma igazán nem akar jó nap lenni. Nehezen ébredsz, nehezen indulsz neki az útnak. A buszon ülve nézed az embereket, akik valószínűleg hasonló gondokkal küzdenek, mint te. Jönnek a jelek, amelyek csak tovább erősítenek. Összekened a kabátod, leöntöd a nadrágod. A barátnőd késik a találkozóról. Pontos ember szeretsz lenni. Most is az voltál. Vártál. Nem baj, hiszen egy vizsga elhúzódhat. De te csak vártál, 20 percet, 30 percet és egyre inkább érezted, átvágtak. Majd mikor ezt már próbáltad elhitetni a szíveddel is jött egy üzenet, majd egy hívás és akkor jönnie kellene a megkönnyebbülésnek, de nem jön. Pedig már a barátnőd is ott van melletted. A következő pillanatban mész fel a lépcsőn és csak mondod a magadét, a gyomrod már az idegességtől forog, de nem tudod ennek mi az oka. Aztán egyszer csak szembejön veled a megfejtés. Állsz előtte megnémulva és csak egy; szia, jön ki a szádon. A hetek át épített fal egy fél perc alatt összedől. Azt hitted menni fog és nem lesz már ilyen többé, és akkor ott áll 10 centire és az agyad is felfogja, hogy de ez van, még most is van. Nem tett semmit, csak ott volt, túl közel, akkor mikor nem kellett volna. Aztán kapsz egy sütit, melyben az áll, hogy jó úton jársz. De melyik az? Egyedül maradsz, pedig annyi ember nyüzsög körülötted. Kedved lenne a fejedet az előtted lévő ülésbe ütni, hátha az majd segít. Nem teszed meg. Hirtelen üresnek érzed magad. Jó úton jársz! Csak nem így akartad és mégis ez a jó.? Aztán hazamész és megpróbálod elrejteni azt a sok mindent, amit az anyukád első pillantásra tud. De bölcs ember, nem kérdez, csak hagyja, hogy te beszélj neki. De nem akarod, mert ez egy olyan dolog, ami nincs. Ami csak egy megmagyarázhatatlan dolog, olyan események, amelyeket mindenki másképpen értelmez.

De egy tanulsága van; rájössz, hogy tenned kell valamit, mert ez így nem jó. Valami nincs rendben. Hiszen az nem normális, ha egy dolog ennyire hatással van az életedre. És ez így is lesz, változtatni fogsz, mert kell új impulzus, ami majd azt reméled, segít. Mert ugye segít!!

P!nk: Just give

Just give me a reason, 

just a little bit's enough, 

just a second we're not broken

just bent, and we can learn to love again.

Öröm :)

Először is Boldog Szülinapot!! :) (így utólag is)

Annyira boldog vagyok, világgá tudnám kiálltani: nincs semmi különös oka, csak egy jó hír: ismét jön a NICKELBACK :D nekem ez igazi öröm. Imádom őket! Éreztétek már úgy,hogy egy zene rólatok szól? Persze, igen, hiszen másképp nem tud a szívetekbe mászni. Náluk én is ezt érzem....csak ők úgy éneklik meg az életem, hogy szerintem nem is tudnak róla :) De annyi és annyi számuk rólam szól, a klippekről nem is beszélve. Szóval most ez nagy boldogságot okozott :) Talán kevés dologgal kapcsolatban tudom így megélni az érzéseimet,de most ez jó. Hátha a jó korszak kezdetét jelzi, bízom már benne :)-mert olykor bevallom nehéz felnőttnek lenni;)

Nickelback: Miss You
If I could give it all away
I'd do it just for one more day
I thought I had the time to wait
Now it's too late to tell you
That I
I miss you So, so, I do
I miss you So, so, I do (I miss you so much)